Inno-tér
2012. október 31.

Svéd–Magyar Innovációs Fórum

Svédország Nagykövetsége, a Svéd Kereskedelmi Kirendeltség, valamint vezető svéd vállalatok képviselői által október 4-én először rendezték meg a Svéd–Magyar Innovációs Fórumot az Ericsson Magyarország K+F Központjában, Budapesten.


A fórum célja a két ország szakértői eszmecseréjének elősegítése volt, tekintettel arra, hogy Svédországban és Magyarországon is most készül a nemzeti innovációs stratégia. A rendezvényt Karin Olofsdotter, Svédország magyarországi nagykövete és Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár nyitotta meg.

A fórumot támo­gató svéd cégek magyar­országi leányvállalatai
standokkal és innovációs kiállítással készültek

Ezt követően Carl Bildt, Svédország külügyminisztere mondott beszédet, melyben kiemelte, hogy a sikeres innovációs környezet elengedhetetlen feltétele az egységes piac, a megfelelő szabályozási rendszer és a szabad társadalom.
A panelbeszélgetéseken négy kiemelt témát vitattak meg a résztvevők. Az újonnan alakuló (start-up) cégek szerepéről tartott panelbeszélgetésben Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke hangsúlyozta: a támogatási rendszerben el kell különíteni a start-up cégeket egymástól, iparági és megtérülési szempontok szerint, nem lehet „one size fits all” alapon kijelenteni, hogy felkaroljuk őket.

Az innovációs kiállítást Carl Bildt, Svéd­ország külügyminisztere is megtekintette

Jelenleg a kockázatitőke-befektetők főként az öt év alatti megtérülésű befektetési lehetőségeket támogatják, az állam azonban hozzájárulhat ahhoz, hogy ne vesszenek el az ennél hosszabb idő alatt megtérülő ötletek se. A kezdeti lépések után pedig célszerű, hogy a bankok és a kockázatitőke-befektetők vegyék át a terepet a vállalkozások sikerre vitelében. A legfontosabb start-up területek egyebek mellett az informatika, a biotechnológia, valamint a nanotechnológia, de egy igazán eredeti ötlettel már meglévő piaci szegmenseket is érdemes fejleszteni.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka