Inno-tér
2011. április 6.

Nemzetközi Biogáz Műhely

Március közepén, Nemzetközi Biogáz Műhely címmel Szegeden került megrendezésre a Dél-Alföld Fenntartható Környezetéért Alapítvány (DAFKA) szervezésében az a nemzetközi konferencia, melynek témája a biogáz kutatás-fejlesztési lehetőségek párhuzamos bővítésének és összehangolásának vizsgálatára létrehozott projekt.


Az európai szintű nemzetközi együttműködésben megvalósuló projekt kiemelt témája a megújulók felhasználásának támogatása és az energiahatékonyság növelése, elsődleges célja a biogáz-hasznosítás koordinált továbbfejlesztése, technológia és nemzetközi kompetencia-központ létrehozása, mely elnyerte az Európai Unió CENTRAL 2013 programjának támogatását.
A projekt keretében a részt vevő szervezetek számos olyan kérdést tudnak megvizsgálni és részletes szakmai javaslatokat készíteni, amelyek meghatározó jelentőségűek a biogáz-hasznosítás magyarországi térnyerésének lehetőségeire is. A tervek szerint már 2012-ben konkrét eredményeket fognak ismertetni, amelyek nemzetközi összehasonlításban is bizonyítják majd a biomassza alapú energiatermelés gazdasági hatékonyságát, mely Magyarországon is megvalósítható alternatívát jelent a kőolaj- és földgázfüggőség enyhítésére.
A projekt stratégiai jelentőségét növeli az is, hogy Közép-Európa kilenc országából dolgoznak együtt a partnerek, ezért minden javaslat és eredmény egyértelműen európai jelentőségű és hatású lehet. A kialakított nemzetközi partnerség illeszkedik a visegrádi országok közötti hagyományos együttműködéshez, ugyanakkor kapcsolódik a magyar EU-elnökség prioritásaihoz is.

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka