HÍREK, AKTUALITÁSOK
2012. május 14.

Országhatárokon átívelő cyber-laboratórium

Az Internet evolúciójának következő lépcsője a valós idejű háromdimenziós (3D) információátvitel és az egymással összekapcsolt tárgyak hálózata. A Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete itthon elsőként, egy országhatárokon túl is kiterjedő „virtuális arénát” hozott létre az informatika, az automatizálás és az intelligens rendszerek területén.
2012. május 3.

Autókázás szinte ingyen?!

450 forintos benzinár mellett kocsikázás fillérekért? Az abszurdnak tűnő ötlet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tudományos főmunkatársa jóvoltából mára valósággá vált.
2012. május 2.

Biomassza-erőmű Kalocsán

Kalocsán úgy vélik, hogy a távhőszolgáltatás a fenntartható fejlődés és az energiahatékonyság záloga, ezért egy 2,5 millió köbméter gáz kiváltására alkalmas biomassza-erőmű és az ehhez kapcsolódó hálózat építésébe kezdtek, amely a tervek szerint már a következő fűtési szezonban – az önkormányzat intézményei mellett – több épület távfűtését is ellátja majd. A másfél milliárd forintos beruházás olyan városban fog megvalósulni, ahol eddig nem volt távhőszolgáltatás.
2012. május 2.

„Merci Tanszék” épül a Kecskeméti Főiskolán

Új műsorhoz új férfi kell, új gyárhoz meg sok fiatal szakember. Nem lehetne a világ egyik vezető autógyártója a Daimler-Benz, ha ezt nem tartaná szem előtt. Egy-két nappal a stuttgarti cég kecskeméti gyárának ünnepélyes avatója után, a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán letették az alapkövét a Járműtechnológiai Tanszék új épületének, amelynek létrehozásához az Európai Unió közel 1,5 milliárd forintos támogatást nyújt.
2012. április 27.

Távoli szupernóvát fedeztek fel hazánkból

Márciusban újabb szupernóvát fedeztek fel az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet kutatói egy kétmilliárd fényévre lévő távoli galaxisban. A különleges felfedezés az Akadémia Lendület program kutatócsoportjának és a Szegedi Tudományegyetem csillagászainak közös eredménye.
2012. április 26.

Magyar modell segíti a geo­mág­neses viharok elleni védekezést

Köztudott, hogy a Nap tizenegy éves ciklusokban működik, a felszínén megjelenő napfoltokból jövőre különösen erőteljes napkitörések várhatók. A technológiai fejlettségünk miatt 2013-ban minden korábbinál nagyobb veszélynek leszünk kitéve. Magyar kutatók új modellje a veszélyhelyzetet csökkenti.




PARTNEROLDALAK

Innováció finanszírozási barométer

2011. december 13.

Innováció finanszírozási barométerének 7. kiadását az Alma Consulting Group a leginnovatívabb iparágakban tevékenykedő 2.041 vállalat, 9 európai országban (Belgiumban, Csehországban, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Lengyelországban, Portugáliában, Spanyolországban és Nagy-Britanniában) történő megkeresése alapján állította össze.

A felmérés rávilágít a különböző adókedvezmények használatára is, vizsgálja a vállalatokra, a K+F foglalkoztatásra és a K+F kiadásokra gyakorolt hatásaikat. A magyarországi felmérés a Magyar Innovációs Szövetséggel való partneri együttműködésben valósult meg.
Az állami források továbbra is meghatározó szerepet játszanak a vállalatok innovációs projektjeinek finanszírozásában, melynek csak 34%-át képezik olyan egyéb eszközök, mint a részvénytőke vagy a bankhitelek. A vállalatok 45%-ának a megfelelő pénzügyi lehetőségek felkutatása a fő kihívás, megelőzve az innovációk védelmét (29%) vagy az innovációs emberi erőforrás menedzselését (35%).

A K+F adókedvezmény a leggyakrabban igénybe vett finanszírozási forma (53%). Magyarországon ez az arány jóval alacsonyabb (36%), megfelel a közép-európai átlagnak (37% alatt), mindez részben azzal magyarázható, hogy a K+F közvetett támogatások rövidebb múltra tekintenek vissza a régióban. Nagy-Britanniában, Franciaországban vagy Belgiumban ez az első számú finanszírozás, a cégek 65%-a él vele. “Az európai vállalatok rendkívül pozitívan értékelik a K+F adókedvezményeket: minden második vállalat tekinti ezeket a legfontosabb támogatási formának, minden harmadik pedig egyenesen elengedhetetlennek tartja őket az innováció elősegítéséhez” hangsúlyozza Dr. Páncsity Mira Ágnes, az Alma Consulting Group Magyarország Kft. (Magyar Innovációs Szövetség tagszervezete) operatív igazgatója.

A 2011-ben K+F adókedvezményt igénybe vevő európai vállalatok 62%-a (a magyar cégek 46%-a) növelte a forgalomba hozott újításainak számát, 49%-a (a magyar cégek 39%-a) pedig a K+F terén foglalkoztatott munkaerő állományát. Az innovatív vállalatok 74%-a bizalommal tekint a jövőbe, az elmúlt három évben 39%-uk szinten tartotta, 48%-uk növelte a K+F kiadásait. Az elkövetkező 12 hónapban 46%-uk tervezi a K+F munkaerő bővítését.
A 7. Innovációs Barométerről első alkalommal „Az ötlettől az üzleti sikerig˝ című konferencián beszél Róna Péter projektvezető december 14-én, a Corinthia Grand Hotel Royalban.

KERESŐ
CÍMKÉK
ARCHÍVUM


2012. május


2012. április


2012. március


2012. február


2012. január


2011. december


2011. november


2011. október


2011. szeptember, vízgazdálkodási különszám


2011. augusztus–szeptember


2011. július


2011. június


2011. május


2011. április