Inno-tér
2013. június 4.

Harsányi István-díj pályázati kiírás

A hazai menedzserképzés elősegítése, illetve a menedzsmentismeretek elsajátítása céljából, magánkezdeményezés alapján 1991-ben életre hívott, a Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság által támogatott közhasznú Manager Képzés Alapítvány elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természettudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló hallgatók menedzsmentismereteinek bővítését, gyakorlati alkalmazását segítendő, az alapítvány kuratóriuma, a Pro Progressio Alapítvány támogatásával a Harsányi István-díj (és a velejáró kutatási ösztöndíj) elnyerésére, Harsányi István születésének centenáriumára, pályázatot ír ki.


A kuratórium az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú tudományos diákköri munkák, kutatási munkák, szakdolgozatok, diplomamunkák, PhD-disszertációk készítőit kívánja elismerésben részesíteni és gyakorlati tevékenységüket támogatni.

A pályázatok az alábbi – az innovációs folyamatokkal kapcsolatos – menedzsment szakterületeken adhatók be: szellemitulajdon-védelem menedzsment, tudásmenedzsment, minőségmenedzsment, humánmenedzsment, kutatás-fejlesztési, innovációs menedzsment, informatikai menedzsment, környezetvédelmi menedzsment, innovációtámogatási formák, az innováció szerepe a vállalkozásokban, stratégia, üzletfejlesztés, logisztika, anyagtechnológia.

A pályázatokat 2013. június 28-án 12 óráig kell beküldeni a Magyar Innovációs Szövetség titkárságára. A kuratórium 2013. augusztus 30-áig hozza meg döntését a kutatási ösztöndíjakról.

A pályázati adatlap letölthető és bővebb információk találhatók: www.innovacio.hu Harsányi István-díj rovat.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka