Inno-tér
2013. június 30.

Fiatal feltalálókat díjaztak

Június közepén adták át a fiatal diákok számára meghirdetett 22. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny elismeréseit. A legjobbak közül hárman első, négyen második, hárman harmadik díjat vehettek át.


Első díjjal Perez-Lopez Áron Ricardo Hogyan segíthetnek a fehérjék hálózatai kis mellékhatású gyógyszerek kifejlesztésében? című munkáját, Hegyesi Donát Sándor pókerező robotját és Zsombori Balázs, a verbális kommunikációban akadályozottakat segítő PictoVerb nevű programját ismerték el. A zsűri döntése alapján a három díjazott képviselheti hazánkat a szeptember 20–25. között Prágában megrendezésre kerülő 25. EU Contest for Young Scientists elnevezésű megmérettetésen, valamint munkája és képességei alapján Zsombori Balázst választották ki, hogy a 2013-as Nobel-díj-átadáson is bemutathassa fejlesztését.

Második díjat kapott Szabó Lóránt és Antalicz Balázs Kézenfekvő fizika című pályázata és Hornák Bence Fizikai kísérletek demonstrálása okostelefonnal című ötlete. Szintén második lett Juhász Kristóf háztartási eszközöket vezérlő pályázata, valamint Mérő László neurális alapú helyesírás-ellenőrző rendszere. (A három első és a négy második helyezett által megjelölt egy-egy felkészítő tanárt egyszeri 100 ezer forintos ösztöndíjjal jutalmazták.)

A harmadik helyezettek között ifjú hölgyek is vannak: Bényei Éva Bernadett és Bódi Kata Antónia a biolumineszcencia terén ért el eredményt. Ugyancsak harmadik lett Mérő Bálint és Bordás Ádám Tanulást és tanítást segítő keretrendszere, illetve Strinni Bence különleges zeneszerkesztő megoldása.

Az innovációs versenyre 124 pályázó összesen 101 pályamunkát adott be, ebből a zsűri 72 pályázatot fogadott el – 18 határon túli magyar diák munkája volt. Tudományos kutatási vizsgálatokat, mérések elvégzését összefoglaló tanulmányt 32-en készítettek, míg új eszköz, eljárás kidolgozását 40 pályázat jelölte meg. Ormos Pál akadémikus, a zsűri elnöke szerint idén kiemelkedően sok magas színvonalú pályázat érkezett a diákoktól. Külön kiemelte a zentai (Vajdaság) Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban folyó szakmai munkát, onnan küldték a díjazott és elismert pályázatok jó részét.

Az Európai Unió 1988 óta szervezi meg hivatalosan a Fiatal Tudósok Versenyét, amelynek célja, hogy segítsék a 15–20 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését, és hozzájáruljanak az ígéretes fiatal tehetségek fejlődéséhez. A versenyeken Európa-szerte évente átlagosan 25 ezer fiatal indul.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka