Inno-tér
2013. április 3.

8200 milliárd nyomában – az utolsó roham

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) ez év júniusáig teszi közzé a 2007–2013-as európai uniós fejlesztési ciklus még rendelkezésre álló forrásaira szánt pályázatokat – jelentette be Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke egy háttérbeszélgetésen. Mint megtudtuk, az érdek­lődők is érzik a hajrá közeledtét, óriási a tülekedés a piacon, soha nem látott számban érkeznek be pályázatok az ügynökséghez.


Amilyen mértékben fogynak a pá­lyázati pénzek, olyan ütemben fokozódik az érdeklődés az utolsó forintokért. Valóban célegyenesbe ért az uniós pénzek lehívása. Petykó Zoltán tájékoztatása szerint ugyanis a rendelkezésre álló 8200 milliárd forint mintegy 90 százalékát már lekötötték, a biztos forrásfelhasználás érdekében a túlvállalásokat is figyelembe véve pedig a jelenlegi hétéves ciklusra vonatkozóan még 170 milliárd forintos keretre jelennek meg pályázati kiírások az első fél év végéig.

Petykó Zoltán

A cél a 100 százalék

Az ügynökség tavaly rekord mennyiségű, ezermilliárd forint feletti kifizetést hajtott végre, idén tovább sikerült fokozni a tempót: az év első két hónapjában a tervezett 175 milliárd helyett csaknem 200 milliárd forint volt a kiutalás. Az elnök kitért arra is, hogy a harmadik negyedév végére szeretnének a rendelkezésre álló teljes összegre szerződést kötni. Csak így sikerülhet – mutatott rá –, hogy az elkövetkezendő három esztendőben évi 1500-1600 milliárd forintot kifizetve le tudják hívni a teljes összeget. Ahhoz, hogy egészen biztosan sikerüljön a támogatások 100 százalékos abszorpciója (fogadása és hatékony felhasználása), úgynevezett tartaléklistákat hoztak létre, és a bedőlt pályázatok helyére innen választják ki az új projektgazdákat.

Az említett pályázati roham nemegyszer okoz kínos helyzeteket. Számos uniós pályá­zatnál előfordult, hogy néhány nap vagy óra alatt jegyezték túl a rendelkezésre álló keretet, ami idő előtti zárást eredményezett. Petykó Zoltán példaként említette, hogy az egyik pályázat hétfői beadása előtt már vasárnap este tízkor tömegével álltak a pályázatírók a közreműködő szervezet épülete előtt. És az sem ritka, hogy egy-egy pályázatíró tíz-húsz pályázattal érkezett.

Összevonások a siker érdekében

A háttérbeszélgetésen szintén részt vevő fej­lesztési programokért felelős helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a közeljövőben várhatóan további önkormányzati infrastrukturális uniós projektet utalhat központi felügyelet alá. Csepreghy Nándor elmondta: néhány hete központi felügyelet alá vontak 58 elakadt önkormányzati szennyvíz-beruházási projektet annak érdekében, hogy a beruházásokat a 2007–2013-as ciklus pénzügyi zárására vonatkozó 2015 végi határidőig be lehessen fejezni. Minderre azért volt szükség, hogy ne vesszenek el az ezekre a célokra lekötött uniós források. A helyettes államtitkár komoly sikerként értékelte, hogy az átvétel óta jelentősen megemelkedett az NFÜ-höz beérkező számlák értéke, tehát felgyorsult a beruházások megvalósítása.

Ezzel kapcsolatban Petykó Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a derogációs infrastrukturális beruházások mellett az NFÜ folyamatosan vizsgálja az egyéb uniós finanszírozású, már támogatási szerződéssel bíró projektek megvalósításának folyamatát. Amennyiben úgy érzékelik, hogy egy adott projekt nem az előre vállalt ütemezés szerint halad, akkor az érintett projektektől megvonhatják a lekötött forrást – fogalmazott az ügynökség elnöke. Ilyen esetben a korábban már említett tartaléklistán lévő projekteknek adnak lehetőséget, ahol látszik, hogy a teljesítés határideje tartható.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mikor jelennek meg a következő ciklus pályázatai, az elnök közölte: a tárgyalások még folynak, így konkrét időpontot korai lenne megjelölni. Még az unió sem fogadta el a 27 tagország 2014–2020 közötti időszakra vonatkozó nemzeti terveit. Az utóbbiak benyújtásának határideje szeptember, az uniónak pedig október végéig kell igent mondania az elképzelésekre, s ettől az időponttól hívhatók le az uniós pénzek.•

 
Inno-tér
Archívum
 2011  2012  2013  2014  2015  2016  2017  2018  2019  2020  2021  2022  2023  2024
Címkék

Innotéka