A szakmai köröket évek óta foglalkoztatja a kérdés, hogy területi szempontból mi a minimális követelmény: elegendő-e a jogfenntartáshoz az uniós védjegynek egyetlen tagállamban történő használata?

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez nem elegendő. Hasonló álláspontot képvisel a Benelux Hivatal is. Példaként említjük, hogy az „ONEL” megjelölés védjegyként történt bejelentése ellen a korábbi „OMEL” uniós védjegy tulajdonosa nyújtott be felszólalást, amelyben a korábbi védjegybejelentés elutasítását kérte. Felszólalásában arra hivatkozott, hogy a vásárlók összetéveszthetik az „ONEL” védjegy tulajdonosa által nyújtott szolgáltatásokat az „OMEL” védjegy által jelzett szolgáltatásokkal. A felszólalási eljárás során a Benelux Hivatal bizonyítást rendelt el. Ennek eredményeképpen a benyújtott felszólalást elutasították, mivel a felszólaló saját uniós védjegyének használatát csak Hollandiában tudta bizonyítani, az EU más tagállamaiban nem. A felszólalás elutasítása miatt benyújtott fellebbezés elbírálását a Hágai Törvényszék felfüggesztette, és az EU Bíróságától előzetes döntést kért.

A Hágai Törvényszék a kérelmében lényegileg arra várt választ, hogy úgy kell-e értelmezni a közösségi védjegyrendeletet, hogy elegendő-e az uniós védjegy tényleges használata megállapíthatóságához egyetlen tagállamban történő használat igazolása?

Az EU Bírósága 2012. december 19-én kelt ítéletével (C-149/11.) úgy foglalt állást, hogy ebben a kérdésben nem a tagállamok területe a döntő, vagyis „a tagállamok területének határait figyelmen kívül kell hagyni”. Az ítélet ugyanakkor arra is rámutat, hogy az uniós védjegy használatának területe (tagország) csak az egyik szempont a jogfenntartó használat értékelésénél. További lehetséges szempontokként az alábbiakat jelölték még meg: „a szóban forgó piac jellegzetességei, a védjegy árujegyzékében szereplő áruk vagy szolgáltatások természete, a használat […] mennyiségi jelentősége, valamint a használat gyakorisága és rendszeressége”.

Az EU Bíróságához intézett kérdés vonatkozásában megjegyzendő, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Benelux Hivatalhoz hasonló felfogású döntést hozott 2011-ben a C-City Hotel ügyben. Ebben az esetben a „C-City Hotel” megjelölés magyar bejelentője ellen a régebbi „City Inn” uniós védjegy tulajdonosa nyújtott be felszólalást. Ebben arra hivatkozott, hogy a szállást keresők a magyar szállodát a brit szállodával össze fogják téveszteni. Az eljárás során azonban a brit felszólaló uniós védjegyének használatát csupán Angliában tudta bizonyítani. Ezért a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a felszólalást elutasította és elrendelte a „C-City Hotel” szóösszetétel védjegyként történő bejegyzését.

A fentiek tükrében az alábbi ajánlás fogalmazható meg. Uniós védjegyek külföldi tulajdonosainak valamint a korábbi magyar védjegyek tulajdonosainak a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala előtt folyó eljárásokban (bejegyzett védjegy elleni felszólalás, védjegytörlés, bejegyzett védjegy használat hiánya miatti megszüntetése) célszerű felkészülni arra, hogy uniós védjegyük több tagállamra kiterjedő használatát bizonyítani tudják. Magyar tulajdonban lévő uniós védjegyekre alapított külföldi (EU-n belüli) jogfenntartás vagy jogérvényesítés vonatkozásában (ideértve a védjegybitorlási ügyeket is) ugyancsak ajánlatos a több tagállamban történő használat bizonyítására felkészülni, függetlenül attól, hogy az EU Bíróságának hivatkozott ítélete nem zárja ki azt, hogy egyetlen EU-s országban történő használat bizonyítottsága is elegendő a védjegy érvényben tartásához. Egy ilyen, viszonylag szűk földrajzi területre koncentráló védjegyhasználatnak mindenesetre nagyon intenzívnek kellene lennie.•